Bemutatkozás
1979-ben alakultunk. Az első ilyen nagy szövetkezet voltunk Békásmegyeren mely 1800 lakást ölel fel 9 db épülettömbben. Ezen nagy mennyiségű lakás folyamatos üzemeltetésével foglalkozunk. Munkánk fő vonulata házaink rendszeres karbantartása, felújítása és a szükséges beruházási feladatok elvégzése. Épületeinkben 50 db felvonó folyamatos üzemeltetéséről gondoskodunk. Szövetkezetünk központjában 24 órás diszpécser szolgálat működik, mely folyamatosan tulajdonosaink rendelkezésére áll. Ennek keretén belül elvégezzük saját és külön díjazás fejében a környezetünkben lévő szövetkezetek és társasházak felvonó ügyeletét is Házainkban egy jól működő kamerarendszer biztosítja a tulajdonosok biztonságát, kényelmét.
Szövetkezetünk irányítását a közgyűlés által megválasztott tisztségviselők egy 3 tagú igazgatóság (elnök és két igazgatósági tag) és egy 3 tagú felügyelő bizottság (elnök és két fb. Tag), továbbá alkalmazotti minőségben az ügyvezető igazgató látja el.
A tulajdonosok gondjainak, problémáinak felvételére, rögzítésére 24 órában diszpécser szolgálat áll rendelkezésre.
A közös költség és az adminisztráció rendezésére hátralékkezelő és pénztáros kollégáink állnak rendelkezésre.
A szövetkezet elnöke: Karácsony Istvánné
ezust.elnok (kukac) ezusthegylakszov.hu
Felügyelő bizottság elnöke: Ladányi Sándor
Felügyelőbizottsági tag: Gyimesi János
Felügyelő bizottsági tag: Varga Nándor
Műszaki vezető: Somogyi Péter
ezust.muszakivezeto (kukac) ezusthegylakszov.hu
Gartner Henrietta hátralékos ügyintéző
kezelo (kukac) ezusthegylakszov.hu
Borbély Gabriella pénztáros,ügyintéző
penztar (kukac) ezusthegylakszov.hu
Kérjük, hogy ha nem ismerik jelszóval védett dokumentumok megnyitásához a jelszót,
akkor a kódot a Szövetkezettől szíveskedjenek megkérni.
Köszönjük!
Tisztelt Tulajdonostársak!
A 2026. október 06-án megtartott Közgyűlés határozatait, ide kattintva tudja megtekinteni.
Tisztelt Tulajdonostársak!
A Szövetkezet Igazgatóságának megbízatása lejár, melyre figyelemmel a Szövetkezet közgyűlése köteles vezető tisztségviselőket választani. A pályázati felhívást ide kattintva tudják elolvasni.
Tisztelt Tulajdonostársak!
Tisztelettel meghívjuk 2026. október 06-án 18 órakor tartandó Közgyűlésre!
Helye: 1039 Csobánka tér 7, Veres Péter Gimnázium aulája
Határozatképtelenség esetén, megismételt közgyűlés időpontja: 2026 10 06 18 óra 15 perc
A Meghívót ide kattintva tudja megtekinteni.
Tisztelt Tulajdonostársak!
Szemétszállítási díjat továbbiakban már a MOHU fogja számlázni a tulajdonosoknak.
Az erről szóló részletes tájékoztatást ide kattintva lehet elolvasni.
Tisztelt Tulajdonostársak!
A szabálytalanul felhelyezett klímaberendezések ügyében történt hatósági ellenőrzés jegyzőkönyve itt megtekinthető.
Tisztelt Tulajdonostársak!
A 2025. év beszámoló közgyűlésen (2026.04.29) meghozott határozatokat ide kattintva tekinthetik meg.
Tisztelt Szövetkezeti Tagok!
A tavalyi év során fontos kérdésként merült fel, hogy Szövetkezetünket érinti-e, és amennyiben igen, mennyiben érinti a Kormány 2023. év végén meghozott, a központi fűtésről és melegvíz-szolgáltatásról szóló új jogi szabályozása.
A Kormány által meghozott rendelet tartalmazott egy olyan rendelkezést, amelynek értelmében:
„Az e rendelet hatálybalépésének napját megelőzően felszerelt, távolról nem leolvasható fogyasztásmérőket és költségmegosztókat legkésőbb 2027. január 1-jéig távolról leolvashatóvá kell tenni, vagy távolról leolvasható készülékekre kell cserélni. Ezeket a készülékeket úgy kell kiválasztani és telepíteni, hogy az egy épületen belüli eszközöket egy azonos távleolvasási költségmegosztási rendszeren keresztül lehessen leolvasni.”
A szabályozás kapcsán jogos kérdésként merült fel a szövetkezeti tagok részéről, hogy az új jogszabályok a Szövetkezet tagjai számára járnak-e többletfeladatokkal, illetve amennyiben igen, úgy ezek pontosan milyen többletköltséget generálnak az egyes lakások tulajdonosai számára.
Mivel az interneten több egymásnak ellentmondó, félinformációkat és pontatlanságokat tartalmazó cikk, bejegyzés is megjelent a témában, így a félreértések elkerülése és a lehető legpontosabb jogértelmezés érdekében a Szövetkezet vezetése felkérte a Szövetkezet jogi képviselőjét, hogy közvetlenül keresse meg a III. kerületi Önkormányzatot, a Fővárosi Önkormányzatot és az Energiaügyi Minisztériumot az ügyben.
A III. kerületi Önkormányzat, bár válaszolt a megkeresésre, ám a kérdésben nem tudott érdemi információt adni, illetőleg a jogértelmezéssel kapcsolatban a Fővárosi Önkormányzathoz irányította Szövetkezetünket. A Fővárosi Önkormányzat megkeresésünkre nem reagált.
Az Energiaügyi Minisztérium a Szövetkezet jogi képviselőjének megkeresésére részletes válaszlevelet, tájékoztatást küldött, amelyet honlapunkon közzéteszünk.GÁF 16707-1-2024
A minisztériumi tájékoztatás lényege, hogy a jogszabályváltozás a hidegvíz-fogyasztásmérőket egyáltalán nem érinti, a távolról leolvasható melegvíz fogyasztásmérők kiépítésének kötelezettsége pedig csak azon lakásokra vonatkozik, amelyek távhővezeték nélküliek. Ezen jogértelmezés megerősítette Szövetkezetünk korábbi jogi álláspontját arról, hogy a jogszabályváltozások jelen állás szerint nem érintik sem Szövetkezetünket, sem pedig a Szövetkezetben található lakások tulajdonosait.
Szövetkezetünk továbbra is igyekszik figyelemmel kísérni a hasonló jogszabályváltozásokat és amennyiben szükséges, hasonló ügyekben a jövőben is meg fogjuk keresni a Minisztériumot, valamint az illetékes hatóságokat.
Ezüsthegy Lakásfenntartó Szövetkezet Igazgatósága
2025.02.20.
Tisztelt Tulajdonosok/Lakók!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a házakban a
Tűzoltóság és Katasztrófavédelem bejárásokat tervez tartani.
A részleteket kérjük olvassák el az alábbi tájékoztatóban.
Tűzoltóság és katasztrófavédelem bejárások